A tócóskerti görögkatolikusoknak még nem adatott meg, hogy büszkélkedhessenek hatalmas, a házak fölé emelkedő magas tornyú templommal. Nem is igen lesz lehetőségünk ilyen gigantikus álmokra, hisz mi megelégednénk egy kicsi, emberépítésűvel is, de még ez is távolinak tűnik.

Van valami, amit én nem cseréltem volna el a legnagyobb dómra, székesegyházra és azon az estén még egy templomra se. Mert így volt számomra nagyon felemelő a december 18-án eljátszott pásztorjáték. Minden tiszteletem a hívőtársaimé, kicsiké és nagyoké, akik ebben szerepet vállaltak. Az igyekezet, az ötletesség, a hitelesség megközelítéséhez a kreativitás olyan elmék találkozásáról ad bizonyságot, hogy ez a kis társaság mindenre képes, mindent megold, nincs lehetetlen számukra. Nagyon sokan gyűltünk össze, sok új arc, sok gyermek, idős, de a szeme mindenkinek ragyogott. Az idő kegyes volt hozzánk, nem volt olyan zord, mint egy évvel ezelőtt.

Részesei lehettünk a Csodának, a Kisded születésének. Ott abban az órában úgy éreztem, hogy részese vagyok ennek a csodának, mert a mi templomunk helye most még igazi puszta, fölöttünk csak az esti égbolt, a kicsi pár hasáb fa táplálta tűz, a karcsú gyertyák  fénye, talán, mint a kezdetekkor. A szemekben viszont lobogott a boldogság fénye, az örömé, hogy itt voltunk, ahol a csoda megtörtént, hogy körül állhattuk azt a kicsiny jászolt, ahol a Megváltó született. Mi nem vittünk ajándékot, hanem kaptunk. Olyan ajándékot, amit csak szeretettel lehet megköszönni. Ez a csoda tartotta össze emberöltőkön át a hitben élő embereket mindenféle viszontagság ellenére is. Ez a csoda a miénk, értünk történt, bennünk történik.

Ezzel a gondolattal kívánok Istentől áldott, békés, szeretetteljes, boldog karácsonyt és boldog új évet a Tócóskertben élőknek és minden hívőnek.